Nógrádi Bence

BenCDboritoÜzletember, író és előadó, elsősorban üzleti témájú könyveiről és tanfolyamairól ismert.

Rinocérosz üzletkötés című könyve rekord eladási példányszámot ért el, négy nyelvre lefordították.

A budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségizett. Tizenhét éves kora óta az üzletkötésből él. Értékesített ingatlant, biztosítást, napilapot, edényeket, számítógépet, könyvet, hirdetési felületet, reklámot, táplálék-kiegészítőt, használt-autót, afrikai szafari- utazást, tanfolyamokat, üzleti tanácsadást. Újságírónak tanult (MUOSZ), majd sorkatonai szolgálatát követően az Egyesült Államokba ment dolgozni. Húsz évesen az USA kormányától (a program történetében a legfiatalabb pályázóként) elnyert egy ösztöndíjat (International Visitor Program), amelynek keretében kutatómunkát végezhetett az USA hat nagyvárosában public relations és brand-építés témakörben.

Hollywoodban ismerkedett meg az amerikai motivációs guruval, Anthony Robbinssal, akinek hatására kezdett üzleti szemináriumokat tartani. Huszonhárom évesen dobta piacra első eladási tréningjét, és ugyanekkor írta első könyvét. Huszonöt évesen Johannesburgba (Dél-Afrika) költözött. Azóta több mint háromszázezer ember előtt tartott előadásokat és tréningeket, száznégy vállalat üzletkötőit és munkatársait képezte (pl. Citibank, Shell, NOKIA, Fundamenta, MATÁV, Generali-Providencia, SIGNAL, Optirex, Forever-Living Products, SPQR/Maserati, Honda Dream, Oriflame, OVB, Ringier).

Hét könyvet írt, könyvei olvasóinak száma meghaladja a félmilliót.

A Toastmasters International (Szónokok Nemzetközi Szövetsége) által jegyzett Competent Communicator cím birtokosa.

Tanfolyamai:rhino-traning

  • Rhino Selling® (üzletkötés)
  • Instant Public Speaking® (nyilvános beszéd, szónoklattan)
  • Breaking the Barriers to Productivity® (szervezeti-hatékonyság)
  • The Silent Millionaire® (A csendes milliomos)
  • MLM Marathon® (network marketing)
  • Rhino Rally® (önbizalomnövelés)

Könyvei:

  • Adj el, Még Ma!
  • Rinocérosz üzletkötés
  • Mikor leszel milliomos? I.
  • Mikor leszel milliomos? II.
  • Hétköznapi harcosok 1.
  • Hétköznapi harcosok 2.
  • Idéz(z)etek!

libri-listlibri-siker-lista